Kezdetek nélkül bele a lecsóba

 Általaba minden írás legnehezebb része a kezdet, én talán már nem is tudom, hogy hol kezdődött, most azt érzem a legnagyobb sűrűjében vagyok, nyakig a lecsóban.

Kisgyereket nevelni mindenki tud, csak az nem, akinek van, mindenki okosabb, jobb tanácsai vannak mindenkinek és aki meg gyerekes az mindig a nehézsegekről papol és arról, hogy amit TE átélsz az semmi, bezzeg az ő gyereke, meg a szomszéd Julcsikáé...

En a magamét tudom, abban élek, vagyis inkább túlélek napokat, lassan hónapokat. Az első kisfiammal úgy gondoltam h sose lesz másképp, sose fogok aludni, aztán valahogy mar csak elég volt h atszóltam neki a szomszéd szobából h minden rendben  aludjon nyugodtan. Megérkezett a kistesó, en telve reményekkel  hogy majd biztos ő olyan lesz, mint akiről minden szuperanya mesél, h lerakod este és reggel 8kor felveszed, hasfájós sírásokkal tarkitott végeláthatatlan 3 hónap, amikor azt hiszed, h sosem fogsz egy estét sírás(ordítás) nélkül lenni, eljön a nyugodt, 2-3x etetés egy éjjel, aztan egyszer csoda történik veled és atalszik a kicsi egy éjszakát. Már magadban épp a Shiraz hotel hammam szeánszán dörzsölnek be az olivaszappannal és apával kettesben vizipipáztok este azt se tudva épp hány óra, amikor is a következő éjjelen a legisebb megtöri az egyejszakaátalvásrutinját és kelünk 2x, 3x, de még ott a remény, h már egyszer megvolt, meglesz újra és állandósul.

Most itt az Új Év, tele reményekkel és a szoksásos pozitív gondolataim elhagynak, mert nincs változás, és egy testileg lelkileg kimerült, pufdancs valaki néz rám a tükörbe és kérdezi meg azt a kérdést, amire csak a JóIsten tudja a választ:

"Mikor fog javégre a kicsi fiam nyugodtan átaludni az éjszakákat a saját ágyába sírás és nyöszörgés nélkül?"

Ez a kérdés naponta 10-20 alkalommal tölti meg a gondolataimat válasz nélkül, egyre kevesebb reményszikrával  a szívembe. És nem vagyok elégedetlen, mert hálás vagyok h egészségesek ők is, mi is, de ott van az a de ... annyi mindent rejt az a DE: kihagyott moziestek a kanapén, értelmes beszelgetések valamiről ami nem altatás vagy hiszti, valami ami nem panasz a nemalvás miatt, a szerelmem hiányát, mert nem aludtam Vele már hetek óta, mert kismanóval "alszok" a másik ágyon, az intimitás kikopása, és valahol az én igazi, őszinte mindentmegoldokmerterősvagyok mosolyom halványulása.

Szóval a lecsóban vagyok, DE kimászok belőle, mert feladni nem fogja egy anya sem, de a bennem lakó NŐ meg pláne. Harcba kezdek a szepaszorongás, az éjjeli tápszerezés, a nyöszörgés világával, mert újra a Szerelmemmel akarok aludni (még ha 2--3x megyek is hátat simizni pár percre) de reggel Ő mellette akarok ébredni magamtól és nem allandóan gyereksírásra és nyöszörgésre. 

Az esélytelenek nyugalmával indulok, de meg kell próbálnom, vagy odaveszek a lecsóba.